Szeretnék bemutatkozni Önöknek és megosztani pályám egyes pillanatait, melyek sokszor nem kis erőfeszítést és kitartást igényeltek Tőlem.

A Zenevár óvodában dolgozom 23 éves korom óta óvodapedagógusként, 2014 -től vezetői feladatokat is ellátok, 2020 óta tagintézményvezetőként segítem a BP18 Egyesített Óvoda szakmai közösségének munkáját.

A neveléshez, az emberekkel való foglalkozáshoz kislánykorom óta kötődőm. Meghatározó időszak volt az egészségügy területén való munkavállalásom -  ebben az időszakban erősödött meg empátiás és toleranciás készségem, mely  pozitív életszemlélettel és humorral ötvözve lett  személyiségem védjegye.

Szakmai életutam lépcsőfokai:

👉 Az egészségügyben kórházi munkatapasztalatokra tettem szert.

👉 A gyermeknevelés minden létrafokát végig jártam - kisgyermeknevelőből lettem óvodapedagógus, erkölcs és etika szakos pedagógus.

👉 Gyermekvédelmi szakértő, alapozó mozgás fejlesztő szakmai, sportcsoport vezetői végzettséget szereztem

👉 Közoktatásvezetői végzettségem megszerzése után, nyolc éve vezetői munkát végzek a Zenevár tagóvodában

Hiszek az élethosszig tartó tanulásban és ebből következően az emberi életsorsok jobbításában. Pozitív mintaadásommal, mások önfejlesztési törekvéseit támogatva segítem a környezetemben lévő emberek önbecsülésének javítását, és ezáltal életkörülményeik jobbítását.

A munkám főbb mozgatórugói:

️ Az egészséges életmód, a mentálhigiénés ellátás megszervezése

️ A gyermekek / elesettek védelme

️ A gyermekek, családok megsegítése, integrációra szoruló gyerekek esélyegyenlőség megteremtése

️ Integráló óvodapedagógusként az integrációban megszerzett tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztása.

️ Mentori feladatvállalás, a szakma iránt érdeklődő hallgatóink pályaorientációjának gondozása

️ Zenei innovációk megismerése és beépítése az óvodai nevelésbe

️ Pályázatok megírása, mely támogatja, elindítja a fejlődést az óvodában, vagy közösségi programokkal támogatja a kerületi közösségi életébe való bekapcsolódás elősegítését

️ Öko- veteményes kert kialakítása, a gyermekekkel a gazdálkodás, növénytermesztés alapjainak megismertetése

️ Az óvodánkat támogató alapítvány képviselőjeként, elnökeként az óvodát támogató pályázatok megírása, adománygyűjtések megszervezése

1993. óta élek a kerületben, mára lokálpatriótának érzem magam. A kerület fejlődéséért, az itt élő emberekért szívesen munkálkodom:

️ Szívesen és gyakran önkénteskedem - így a pandémia idején több családnak voltam segítője

️ Kezdeményezője és segítője vagyok az elesetteket és gyermekeket támogató élelmiszer és játékgyűjtéseknek

Imádom az állatokat, ezért állatasszisztált terapeutává szeretnék válni és a következő években szeretném az óvodában kutyás terapeutaként ezt a munkát végezni. Segítve a gyermek és állat pozitív viszonyának alakulását, a szorongással járó tünetek leküzdésének megsegítését, a kapcsolati és kötődési problémákkal küzdő gyermekek támogatását - saját terápiás kutya segítsegével a kerületi óvodákban.